Örülök, hogy velem tartasz a nyomozásban!
A következő napokban 8 rövid levélben együtt járunk utána, vajon tényleg azzal van-e a legnagyobb baj, hogy kevés a hely a fagyasztódban – vagy valami egészen más okozza a káoszt.
Nem kell most semmit előkészítened.
Hamarosan érkezik az első levél, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy figyeld a nyomokat, és közben néha nézz rá egy kicsit más szemmel a saját fagyasztódra.
Ki vagyok én?
Eszter vagyok, a Nőként könnyedén megálmodója.
Fagyasztani még az első terhességem alatt kezdtem. Aztán gyorsan jött a második, majd a harmadik gyerek, és közben még a COVID is alaposan felforgatta az életünket.
A fagyasztó sokszor hatalmas segítség volt – de nálam is előfordult, hogy egyszer csak káosz lett benne.
A nagyszülőktől kapott ezt-azt gyakran már fagyasztva hoztuk el, máskor pedig csak bedobtam valamit, mert sajnáltam kidobni.
Ismerős?
Nem volt időm egy egész napot rászánni a fagyasztóra, ezért végül részenként kezdtem el rendbe tenni.
És ekkor jöttem rá, hogy talán nem is az a megoldás, hogy egyszer csak nekiugrunk, mindent kipakolunk, és órákig próbáljuk helyrehozni.
Lehet ezt kisebb lépésekben is.
Ebből született meg a Tedd rendbe a fagyasztód! kihívás ötlete.
Ha nem szeretnél várni a nyomozás végéig…
Ha nem szeretnél várni a nyomozás végéig, és már most úgy érzed, hogy jó lenne végre átlátni és rendbe tenni a fagyasztódat, akkor csatlakozhatsz a Tedd rendbe a fagyasztód! 14 napos kihíváshoz.
Együtt, lépésről lépésre haladunk, hogy ne egy újabb nagy feladat legyen belőle, hanem végre olyan fagyasztód legyen, amely valóban segít a hétköznapokban.
Ha viszont előbb végigjárnád velem a nyomokat, semmi gond. 😊
Az első levél hamarosan érkezik a postaládádba.
🔎 Kezdődjön a nyomozás!
Eszter