Elérkezett az új év és vele együtt a fogadalmak időszaka is. Ilyenkor sokan terveznek, határoznak el dolgokat, előveszik az álmaikat, a nagy céljaikat.
Tettem ezt én is. Az új év első napjaiban összeírtam azokat a célokat, melyeket az idei év során meg szeretnék valósítani. Nem mondom, hosszú lett a lista. Azonban ha végzek vele, nagyon-nagyon elégedett leszek magammal és ezzel az évvel. 🙂
A tervezés azonban nem mindig jó.
Nézzük milyen hibákat követhetsz el:
Túl sok és/vagy nagy dolgot tervezel be
Ezt a tanácsot akár magamnak is adhattam volna, hiszen az én listám sem lett éppen rövid. Ami még nem is akkora gond. A baj ott kezdődik, ha ezek túl nagy célok. Ha csak sok pici célod van, az még megvalósítható. Például idén kiolvasni ezt és ezt a könyvet.
Azonban ha a listádra felkerül, hogy idén nulláról lefutod a maratont, megtanulsz középfokon spanyolul miközben egy szót sem tudsz még azon a nyelven és mindezek mellett kitanulsz egy új szakmát is… Azt hiszem, nem kell nagy jósnak lenni, hogy megjósold, bele fogsz bukni.
Tanács: A céljaid legyenek reálisak, elérhetőek és figyelj a mennyiségre!

Türelmetlen leszel
Az új év új lendületet is hoz, ami aztán magával hozza a türelmetlenséget is. Hiszen az eredményeket azonnal akarjuk. Ott, rögtön, egy szempillantás alatt.
Mielőtt azt gondolnád, veled van a baj, megnyugtatlak, hogy velem is ez történt. Én is elkezdtem türelmetlenül várni az eredményeket, hogy mikor húzhatok ki végre valamit a listámról.
Tanács: Tűzz ki kisebb, könnyebben megvalósítható célokat, melyeket hamar ki tudsz húzni a listáról. Ez további lendületet ad és segít kitartani a nagyobb célokig.

Egyik után jön a másik
Ki nem fogadta már meg év elején, hogy több időt tölt a családjával, a szeretteivel és kevesebbet a konyhában?
Bár betartod a fogadalmad és ott kevesebb időt töltesz, de helyette vasalsz, takarítasz, házimunkát végzel. Hiába nem csinálod azt, ami eddig elvette az idődet, nem a célodat valósítod meg, hanem valamilyen más tevékenységet végzel helyette.
Tanács: Ha elhatároztad, hogy valamivel kevesebb időt töltesz, a felszabadult időt pedig valami mással töltenéd, akkor tartsd magad hozzá és ne egy harmadik tevékenységbe vágj bele.
Mit tehetsz még?
A nagy célokat bontsd fel kisebbekre és jelöld a haladásod. Például elhatározod, hogy egész évben megtervezed a menüt. Ez nem azt jelenti, hogy leülsz és egy egész évre megtervezed a menüt. Hanem megszületik a döntés: menüt szeretnél tervezni.
És elkezdesz menüt tervezni, hetente vagy havonta. Ahogy halad az idő, úgy teljesül a terved. Hétről hétre, hónapról hónapra. Egy év múlva pedig elmondhatod, hogy egész évben megtervezted a menüt.
Hogy lásd a haladásod, a kitartásod, készíthetsz táblázatot, felsorolást, ahol pipálhatsz, jelölhetsz. Nyomon követheted , ahogy haladsz a célod felé.
A képek forrása: www.pixabay.com
0 hozzászólás