Amikor megszületik egy kisgyermek, gyakran napokig nincs idő hajmosásra, az esti beszélgetések pedig sokszor a kanapén elalvással érnek véget. A „romantika” szót is leginkább filmcímként ismerjük fel.
. De hidd el, egy kis odafigyeléssel otthon is lehet közös, meghitt pillanatokat teremteni, még gyerek(ek) mellett is.
Mutatok pár egyszerű, kipróbált ötletet!
Gyertyafényes vacsora – altatás után
Ez a klasszikus nem véletlenül örök. Miután a gyereket sikerül elaltatni, ne ugorjatok rögtön neki a házimunkának vagy vonuljatok el külön-külön tévét nézni. Készítsetek valami egyszerű ételt együtt a konyhában. Nem kell háromfogásos menü, lehet akár csak egy szendvics vagy egy könnyű tésztaétel is. Vészmegoldásnak pedig ott a jól bevált jégkrém is. Gyújtsatok meg egy gyertyát és üljetek le egymás mellé. Beszélgessetek vagy hallgassatok zenét. Nem az étel a lényeg, hanem az, hogy kicsit egymásra figyeljetek, együtt legyetek.

Közös filmezés – tényleg együtt
Nem újdonság, de működik – ha tudatosan készültök rá. Ne „valamit nézzünk már” módon döntsetek, hanem válasszatok ki egy filmet előre, amire mindketten kíváncsiak vagytok. Készüljetek rá, mint anno a mozizásra. Kuckózzatok be egy takaró alá, kapcsoljátok ki a telefonokat, és csak élvezzétek a közös időt. Akkor is, ha csak film feléig bírjátok.
Beszélgetős este – ismerjétek meg újra egymást
Fogjatok egy teát vagy egy pohár bort, és csak beszélgessetek. Ne a gyerekről vagy a bevásárlásról, hanem egymásról, magatokról. Megeshet, hogy nehéz elkezdeni, ebben segítenek a beszélgetés indító kérdések, melyeket ide kattintva találsz meg.

Írjatok egymásnak néhány sort
Megesik, hogy szeretnél valamit elmondani a másiknak, ami örömöt okozott vagy amiért hálás vagy, de akkor is ott nincs rá lehetőséged. Később pedig megfeledkezel róla. Szerezzetek be egy füzetet és írjatok egymásnak néhány soros üzeneteket.
Nem kell nagy dolgokat írni – lehet az is: „Köszönöm, hogy tegnap te fürdettél.”
Tegyétek el, akár később az évfordulón jól esik majd újra fellapozni.
A romantika nem nagy dolgokból áll
Nem kell tökéletesnek lennie, nem kell órákig tartania. A romantika kisgyerek mellett sokszor nem más, mint újra és újra emlékeztetni egymást: „Fontos vagy nekem. Most is. Így is. Minden körülmények között.”
A képek forrása: www.pixabay.com
0 hozzászólás