A legtöbb bolt kínálatában megtalálható a fagyasztott, panírozott csirkemell. Sőt, nem is egy márka képviselteti magát. Azonban ha megnézed az összetevőket, láthatod, hogy a hagyományosan elkészített rántott húshoz képest a csirkemell aránya finoman szólva is kevés. Néhány terméknél 60-70 % között mozog az aránya, de akad olyan is, ahol alig több, mint az egy negyede csak a csirkemell. És a többi micsoda? Például szója, adalékanyagok, sűrítők és társaik.
Ezzel szemben az otthon, hagyományosan elkészített rántott csirkemell tényleg csirkemellből készül.
Az árakat elnézve is meg kell állapítanom, hogy megéri otthon elkészíteni. Ha minden hozzávalót meg kell vennem – még a panírmorzsát is, mert nem maradt otthon maradék száraz kenyér vagy zsemle -, akkor is a töredékért el tudom készíteni. A késztermékek közül több is 500, illetve 750 grammos kiszerelésben kapható. A kevesebb csirkemellet tartalmazó termékek kilós ára körülbelül egy kiló csirkemellnek felel meg, a nagyobb arányban tartalmazó késztermék kilós ára körülbelül a másfélszerese vagy a kétszerese egy kiló csirkemellnek.
Viszont a boltban kapható késztermékek nagy előnye a kényelem. Csak kiveszed a zacskóból, beteszed a forró olajba, és perceken belül már eheted is a frissen kisült rántott csirkemellet.
Panírozott csirkemell otthon
De ezt te is el tudod készíteni, ugyanis a panírozott csirkemell nagyszerűen fagyasztható! Csak készítsd el a panírozott húsokat – egyszerre akár több adagnyit is csinálhatsz – a szokásos módon és fagyaszd le! Amikor pedig megennéd a rántott csirkemellet, csak vedd ki, tedd be a forró olajba, akárcsak a bolti változatot. Frissen sütött, és nincs benne semmilyen adalékanyag!

A kép forrása: www.pixabay.com
Ne dőlj be az olcsó árnak, mert nem biztos, hogy megéri! Tudod, olcsó húsnak…
Egy kis időráfordítással sokkal olcsóbban meg tudod csinálni, ráadásul tudod, hogy mit teszel az asztalra! Arról nem is beszélve, hogy az íze is sokkal jobb – szinte összehasonlíthatatlan – a boltban kapható késztermékekhez képest.
0 hozzászólás