Mindig megdöbbenek azon, hogy a gyerekek mennyire könnyen barátkoznak. Odamennek a másikhoz és megkérdezik: „Leszel a barátom?” Miután pedig elhangzik az igen, együtt játszanak tovább. Úgy, mintha ezer éve ismernék egymást, mintha régi barátok lennének.
Már számtalanszor végignéztem ezt a jelenetet a játszótéren. Egy külső szemlélőnek annyira egyszerűnek tűnik! Csak egy kérdés és máris megszületett egy új „barátság”.
Mi anyukák azonban nem így vagyunk ezzel. Sokszor csak állunk egymás mellett a gyerekeket nézve és nem is szólunk egymáshoz. Pedig gyakran megesik, hogy egész nap egyedül vagyunk otthon. Vágyunk, szabályosan szomjazunk egy kis társaságra. Nekünk is jól esne egy kis könnyed beszélgetés. Akár csak arról, hogy milyen szép az idő, milyen jól eljátszanak a gyerekek.
A barátságok fontos részei az életünknek. Azonban a gyermek születését követően gyakran megszakadnak a barátságok, egyszerűen elmaradnak a barátok. Más lesz az érdeklődési körünk, máson van a fókusz. Míg az anyukák szinte csak a gyermekükről tudnak beszélni, hiszen alig történik velük valami, addig egy dolgozó ember számára ez a téma unalmas (is) lehet. Ismeretlenekkel pedig nehezen vagy egyáltalán nem állunk szóba.
Vannak akik nagyon nehezen barátkoznak
Vannak, akik még a játszótéren is inkább az egyedüllétet választják. Vagy mert nem szeretik az idegenekkel a kényszeredett beszélgetéseket, esetleg nem tudják, hogyan kezdjék el, mi legyen az első mondat. Netán komolyabb gondolatok foglalkoztatják, melyeket nem akarnak megosztani egy ismeretlen emberrel.
A gyerekeknél nem így van. Ők nem foglalkoznak az idővel. Nem érdekli őket, milyen régóta ismerik egymást a másikkal és fognak-e még valaha találkozni. Bátran megosztják a dolgaikat, a gondolataikat más gyerekekkel. Vidáman mesélik el, hogy milyen új játékot kaptak, hova járnak óvodába vagy mi volt aznap az ebéd.
Mi felnőttek valahogy nehezebben nyílunk meg. Nem meséljük el idegeneknek a velünk történt jó dolgokat. Talán nem is érdekel senkit.
De a félelmeinkről, kudarcainkról vagy a mindennapos problémáinkról sem beszélünk. Pedig lehet, hogy a mellettünk lévő anyuka pont ugyanazzal küzd. Lehet, hogy ő is fáradt és kimerült, mert a gyereke miatt hónapok óta nem aludta át az éjszakát. Megeshet, hogy napok óta teljesen egyedül van, nincs aki hozzászóljon, akivel beszélgethetne egy kicsit. Vagy épp olyan tanácstalan egy kérdésben, mint te. Csak épp nem beszélünk róla, mert azt hisszük, ez ciki.
Előfordulhat, hogy rosszul érzi magát, mert a gyereke otthon sokat hisztizik. Ahogy a tied is ezt teszi, csak ő ezt nem tudja. Mert ezzel nem szoktunk eldicsekedni. Nem kezdünk úgy egy beszélgetést, hogy a gyerekem hisztizni szokott amikor fel kell húzni a cipőt, hisztizni szokott a boltban vagy éppen sétálás közben.
Elképzelhető, hogy a mellettünk lévő édesanyának csak egy jó szóra, egy dicséretre vagy egy mosolyra lenne szüksége. Amiből tudja, nincs egyedül. Lehet, hogy ő épp arra vár, hogy valaki végre ráköszönjön, és azt mondja: „Milyen klasszul játszanak a gyerekek, nem?”
A gyerekek olyan könnyen barátkoznak. Nekünk anyáknak miért nem megy ez olyan könnyen?
A képek forrása: www.pixabay.com
0 hozzászólás